8+1 kérdés és válasz az induló Csipke-suliról

Szerző: | 2020. máj. 15. | Csipkevilág, Rólunk

Mi köze a Csipke-sulinak a Fay-innhoz? Hol kapcsolódik a kettő össze? Kik ezek a hölgyek a képen?

Ezekre a kérdésekre adunk választ Fáyné Tornóczky Judittal (képen balról második), akivel interjút készítettem az induló Csipke-sulival kapcsolatban. 

Fay-inn: Honnan indult ki a Csipke-suli ötlete?

F.T.J.: 25 éve készítek vert csipkét. Egy barátnőm már 20 évvel ezelőtt mondogatta nekem, hogy „Judit neked blogot kellene írnod a csipkéről!” Őszintén szólva, nagyon nem akartam ebbe beletanulni. Ódzkodtam a számítógéptől, nem láttam ennek értelmét. Csak az időrablást láttam benne, így nem vágtam bele. Aztán 2005-től elkezdtem tanítani. Szakköröket vezettem, táborokat tartottam. Azt már gyerekkorom óta tudtam, hogy szeretek tanítani és most a tanítványaim visszajelzése is azt jelezte, hogy jól csinálom. Egyre több rendezvényre jártam, ahol bemutathattam a vertcsipke készítését. Nagyon sok ember ilyenkor találkozott először vele. Ha valaki megkérdezte, hogy „ezt hol lehet megtanulni?” – igazából nem volt rá válasz. Mondtam a szakköröket, de ha valaki nem a közelben lakik? Vagy nem megfelelő az időpont. Nagyon sajnáltam azt, hogy van egy csodálatos kézimunka, túl sokan nem tudják készíteni, és ha van valaki, akit őszintén érdekel és meg akarja tanulni, akkor sincs hová küldeni. Így érlelődött bennem 15 éven át, hogy milyen jó lenne, ha volna egy módszer, ami a távtanítást lehetővé teszi.

Fay-inn: Hogyan kapcsolódik a Fay-inn és a Csipke-suli egymáshoz?

F.T.J.: A Fay-inn, a mi családi vállalkozásunk. A Fáy családnévből és az inn (angol) = fogadó szó összetételéből született meg ez a név, mivel üzemeltetünk egy vendégházat is. Úgy gondoljuk, hogy minden, amit csinálunk, az nagyon fain, magas minőségű szolgáltatás. Erre törekszünk a munkánkban. A Csipke-sulinak is nagyon fainnak kell lennie!
A sors hozta, hogy a Csipke-suli elkezdett megszületni. A 2020 márciusában Magyarországon is kialakult COVID-19 járványhelyzet, a turizmus, vendégforgalom leállását eredményezte. Így nem csak a bevételem, hanem a munkám jelentős része is megszűnt. Adva volt a lehetőség, hogy a régen dédelgetett Csipke-suli ötletet elővegyem és elkezdjem megvalósítani.

Fay-inn: Kik és hogyan segítik a munkádat?

F.T.J.: Elsősorban a lányaim segítenek, Hanna, Csenge, és Luca (képen balról első, harmadik és negyedik), akik a vertcsipke készítés technikáját is ismerik és sok ötletet adnak. Ők segítenek a technikai háttérben is, mint a weboldal készítés, Facebook, Intsagram oldal és Youtube csatorna működtetés. De ebbe a munkába már a fiaim is belefolynak. Tanítanak engem, hogyan kell videózni, milyen állványt, mikrofont, milyen beállításokat használjak. Baráti segítséget kapok a vágáshoz is.
Nagyon sok vállalkozó barátom, ismerősöm ad rengeteg hasznos tanácsot, akiknek van már online webáruházuk vagy szolgáltatásuk. Nincs olyan kérdés, amivel ne fordulhatnék hozzájuk. Rengeteget segítenek!
Meg kell említenem azokat, akik a pálya széléről szurkolnak és bíztatnak. Hála Istennek nagy a támogatói szurkoló táborom. Bíztatnak és rengeteg mentális energiát sugároznak felém. Az ő lelkesedésük, ad a nehéz pillanatokban kitartást a munkához, hitet ahhoz, hogy jó és fontos az, amit csinálok.

Fay-inn: Mit jelent neked a csipkeverés?

F.T.J.: A csipkeverés számomra, a nőiesség egyik megnyilvánulási formája. Csodálatos kézimunka. Nem csak a végeredmény nyűgöz le, a kecses, dekoratív, finom csipke, hanem maga a készítésének a folyamata is. Könnyű kis eszközökkel a levegőben, ujjainkkal pörgetve-forgatva születik meg a csipke. Minden pillanata, mozdulata légies. Számomra ez a legnőiesebb kézimunka, amit valaha is kitaláltak. Tökéletes kikapcsolódást nyújt. Testileg és szellemileg is felfrissít, pihentet, miközben csodálatosat alkotok. Ez számomra a csipkeverés.

 

Fay-inn: Hogyan jutottál el a kézimunkázni szerető gyermektől odáig, hogy online csipkeoktatásba kezdj?

F.T.J.: Már kislány koromban az egyik kedvenc játékom a „tanító nénis” volt. Aztán a gyerekeim mellett vettem észre, hogy mennyire szeretem azt a kihívást, ha valamit elmagyarázhatok. Ha kérdeztek tőlem, akár iskolai feladatban volt elakadásuk, örömmel segítettem. Sohasem a magyarázás okozott örömet, hanem az, ha megértette, amit mondok, ha választ kapott a kérdésére. Mindig figyeltem a visszajelzést, és ha még nem ment át az infó, elindultam más oldalról, más megközelítésből, és mindezt addig, amíg világos nem lett számukra a válasz. Imádom a nehéz feladatokat, ahol kreatívnak kell lenni a magyarázattal. Szeretem lerajzolni, eljátszani a megoldást.
Ugyanez a kihívás inspirál a Csipke-suliban is. Hogyan tudom úgy elmagyarázni a csipkeverés elemeit, hogy az egy képernyőn keresztül is érthető, megtanulható legyen.

Fay-inn: Téged mire tanít a Csipke-suli?

F.T.J.: Én rengeteget tanulok belőle. Technikailag, fotózásban, videózásban. Software használatban. Vállalkozási ismeretekben. Kommunikációban, Marketingben. De ami talán a legfontosabb, az a fegyelmezett munkarend. Ha kitűztem egy célt, például egy tananyag megjelenési dátumát, akkor azt sziklaszilárdan meg is kell valósítani. Mert megígértem. Első sorban magamnak, azután a követőimnek. Ezt csak úgy lehet megvalósítani, ha nap mint nap dolgozom a célom elérésében. Nagyszerű érzés az, ha napok nem „csak úgy” eltelnek, hanem tartalommal töltődnek meg és este tudom, hogy ma érdemes volt felkelni.

Fay-inn: Mutasd be, hogy mit ad a Csipke-suli, hogyan épül fel, mi várható, mi mindennel készültök?

F.T.J.: A Csipke-suli egy felüdítő, csodálatos kézimunkatechnikát tanít meg, amivel fantasztikus, egyedi kiegészítőket, ajándékokat, öltözetek, alkotásokat készíthetünk. A legnagyobb előnye, hogy a tanulás, nincs helyhez és időhöz kötve. Bárhonnan a világban elérhető. A felépítése a következő: Minden egyes, megtanításra szánt csipkét először bemutatunk. Leginkább azt, hogy mire használható. Számomra a hasznosság nagyon fontos szempont! Az adott csipke elkészítésének minden mozzanatát videók, ábrák, rajzok, leírások, magyarázatok segítségével tanítjuk meg. Igény esetén online konzultációra, kérdés feltevésre is lehetőség nyílik. A különböző csipkéket, hasonló tulajdonságaik alapján kisebb csokrokba kötjük. Így aki, többet szeretne tanulni, az különböző mintákat tud elkészíteni, egy tudásszinten. A tananyagainkat jelzéssel látjuk el, hogy azok kezdő vagy haladó szintűek, így mindenki ki tudja választani magának a megfelelőt. Folyamatosan tesszünk fel újabb és újabb csipkéket és várjuk az igényeket is, hogy ki mit szeretne tanulni. És nagyon fontos, hogy készülünk személyes konzultációs lehetőséggel, illetve műhelybeli képzésekkel és táborokkal, ahol a személyes találkozások és egymás inspirálása legalább olyan fontos szerepet kap, mint maga a tanítás. Lesz lehetőség az elkészült alkotások bemutatására és nagyon sok meglepetés van még a tarsolyunkban, amiket egyelőre titokban tartanék. 🙂

Fay-inn: Szerinted mi a legnagyszerűbb a Csipke-suliban?

F.T.J.: Terveink szerint a Csipke-suli, olyan tartalommal fog rendelkezni, ahol egy helyen lesz megtalálható minden információ a vertcsipkékkel kapcsolatban. Ismeretterjesztés, könyvajánló, tanítás, technikák, ugyanakkor egy közösséget is alkot. Egy offline tanítás során az a legnehezebb, ha a csoport tagjai más-más szinten vannak. A Csipke-suliban az a legnagyszerűbb, hogy bármilyen tudásszinten is vagy, biztos tud segíteni abban, hogy tovább fejleszd magad. Persze a „teljes” tartalom (ilyen nincs is) nem egyik napról a másikra fog megjelenni, hanem ahogy már mondtam korábban, folyamatosan kerül fel az oldalra. Ez nagyszerű lehetőség arra, hogy a Csipke-sulit közösen alakítsuk ki, az igényeknek megfelelően, azokkal a tartalmakkal kezdve, amikre a legnagyobb szükségük van az érdeklődőknek. A Csipke-suli = közösség, alkotás és tudás.

Fay-inn: Mi az az egy dolog, amit mindenképpen kiemelnél, hogy ezért érdemes csatlakozni?

F.T.J.: A Csipke-suli biztosan ki fog hozni mindenkiből valamilyen rejtett értéket, képességet, amire talán nem is gondolt, hogy van benne, vagy ha tudott is róla, azt megerősíti, megszilárdítja. Milyen értékekre gondolok? Türelem, kézügyesség, szépség iránti érzék, kitartás, kreativitás, tervező készség, rajzkészség, értelmező készség, önálló munka, tanulási készség, kommunikációs készség, elmélyülés, koncentrálás, meditálás, figyelem, összpontosítás. Ezek közül bármelyik is tudatossá válik bennük, hogy erre képesek vagyunk, az növeli az önbizalmat, megerősít és örömmel tölt el. A csipkekészítés boldogság forrás. Ezért érdemes csatlakozni!