Csipkébe írt üzenet

Amíg nem ismertem mélyebben a Hunnia Csipke történetét, csupán azért voltam büszke rá, mert családi örökségünk. Hogy emögött mi van, azt egész sokáig fel sem fogtam, de most már még büszkébben mesélem kialakulásának történetét, mert egy értékes üzenetet rejt.

Az üknagymamám, Fáy Aladárné született Edvi-Illés Gizella a megalkotója a Hunnia csipkének. A Nógrád megyei Tolmácson született, így ír gyermekkoráról:
„Kis leány voltam még, midőn egy tót parasztasszonyt láttam csipkét verni s bámultam azon, hogy nem volt mintája, csak egy pici kemény párnát tűzött a térdére és háza küszöbére ülve dolgozott: néhány pálcika, néhány gombostű volt egész készüléke. És keze alatt saját ízlése szerint valósággal lelkéből fakadva megjelent egy szép csipke. Reám azt a benyomást tette, hogy ez az egyszerű asszony hasonlatos a költőhöz, s azt láttam benne, hogy szereti munkáját.”

Ez volt talán az első találkozása a csipkeveréssel, de már ezelőtt is szívesen kézimunkázott. Bántotta, hogy a magyar lányok, asszonyok csupa külföldről jött minta alapján készítették kézimunkáikat, mintha valódi magyar minták nem is lennének. A Németföldről érkezett minták geometrikusak, kötöttek voltak, nem tükrözték a magyar motívumvilágot. Népművészetről akkoriban nemigen eset szó, nem ismerték a népi hímzéseket, az erdélyi és felvidéki vert csipkéket, de még a régi úri hímzéseket sem. Fellendülést az 1906-os úgynevezett „tulipán-korszak” hozott. Ennek hatására készítette el Fáy Aladárné az első szabadrajzú csipkéjét, egy tulipános mintájú zekét. Ezt írja egy korabeli újságcikkben:

“Elhatároztam, hogy a mozgalom maradandó emlékéül olyan vert csipke zekét készítek magamnak, ami csupa tulipánokból áll. Nem ment könnyen, mert a megszokott vert csipke mintákban hasonló virág nem akadt s rá kellett jönnöm a tulipán-forma sajátos szövési módjára. Ahhoz igen ragaszkodtam, hogy ne darabokból varrjam a zekét, mert az már nem volna igazi vert csipke. Meg kellett tehát oldanom a szálak elosztását, áramlását az egész zekén végig s több párnából összeállított alkalmatosságon kellett dolgoznom, mivel zeke formájú csipkepárna nincsen. Ennek a fáradtságnak azonban meglett a gyümölcse. Azt a vert csipke zekét hordtam ünneplőben, díszben, a legkülönbözőbb alkalmakkor, évek hosszú során át s ma is teljes egészségnek örvend. Iparművészeti sikere is volt ennek az első kísérletnek: Györgyi Kálmán, az Iparművészeti Társulat néhai nagyérdemű igazgatója, vándorkiállítások keretében mutatta be akkoriban országszerte. Dékány Árpád a halasi csipke megalapítója pedig egy londoni kiállításra akarta kivinni. Az én részemre azonban minden sikernél többet jelentett a kísérlet maga, mert megtanított arra, hogy csak mernem kell. A vert csipke nagyon megkötött, egyhangú technikája helyébe korlátlan lehetőségek léptek: Úgy verhetem és vezethetem a szálakat, ahogy akarom, s bárminő mintát meg tudok csinálni, csak rá kell jönnöm a szál vezetésére. Ebből a felismerésből csírázott ki a Hunnia csipke s ebben van ma is a lényege.”
(Fáy Aladárné: Hunnia –csipke, Magyar Iparművészet 1936. 5-6 szám)

Hogy a zeke szövését kikísérletezze készített több tucat kerek lapot, valamennyit különböző szálvezetéssel. Azt pedig, hogy bármilyen szabadabb formát meg lehet-e szőni, egy széttárt tollú páva rajzán kísérletezte ki. Ez a páva azzal keltett feltűnést, hogy ilyen szabadabb formának vert csipkébe való kivitelét addig lehetetlennek tartották.

Ez volt az első lépés, s ettől kezdve gyűjteni kezdik a magyar népművészet mintáit, hogy megmentsék az utókor számára. Eközben Fáyné megismeri a sárközi fehérhímzéseket, azok álomszerű szépségét és gazdagságát és megpróbálta csipkébe átültetni. Munkája sikerrel járt, így született meg a Hunnia csipke, ami azt üzeni az utókor számára: 

Merj kísérletezni, merj újítani, merj álmodni!
Írta: Fáy Hanna