Tekerj velünk és próbáld ki az e-bike nagyszerű élményét!
Elektromos kerékpár kipróbálási lehetőséget biztosítunk, a Cserhát szívében, Terényben. A fél napos vezetett program során, bejárjuk a települést és a közeli pusztákat. A túra kerekezős része, mindössze 10 km hosszú, aszfalt utakon történik.
A programot bátran ajánljuk, családoknak, baráti társaságoknak, akár idősödő korú férfiaknak és nőknek egyaránt. (Gyermekek 150 cm magasságtól tudják használni kerékpárjainkat, de kisgyermekeknek kerékpáros gyerekülést biztosítunk.)
A nap során felkeressük, Szentgyörgyi Albert családjának a birtokközpontját Kiskér pusztán, majd a Terényben lévő emlékhelyeket, köztük a katolikus iskola helyét, ahol a gyermek Albert néhány évig tanult. Végig kerekezzük Terény utcáit, megcsodálva a palóc parasztházak gyöngysorát, a templomokat és a tájházat.
A nap során, az alábbi lehetőségeket lehet a programba beválasztani:
A Szentgyörgyi család gazdálkodói múltjára emlékezve, a Csengettyű Tanya meglátogatása, Bócsok-pusztán, állatsimogatással egybekötve.
A gazdálkodás útját folytatva, a Fay-inn zöldséges kert megtekintése, ahol magaságyas, talajtakarásos művelést, okos növénytársítást láthatunk.
Látogatható a Hunnia Csipkemúzeum, ahol akár reneszánsz ruhákba is bújhatunk, hogy megidézzük azt a kort, amikor a csipke, világhódító útjára indult.
Megnézhető a délben megszólaló kézi harangozás, mely a Nógrádikum címet is elnyerte, valamint az „egy mennyasszony stafirungja” című kiállítás.
Érdemes felkapaszkodni a Káposztás hegyre, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a környező tájra, a falura és a Jurta-tóra
Minden lehetőség sok érdekességet nyújt, ezért, ha az időbe és az energiába belefér nem szabad kihagyni egyiket sem, ugyanakkor egy újabb látogatás keretében is megvalósíthatóak.
ÁRAK:
„A” túra | Kerékpározás – Csengettyű Tanya – Fay-inn Kert | 4000 Ft/fő |
„B” túra | Kerékpározás – Csengettyű Tanya – Káposztás-hegy | 4000 Ft/fő |
„C” túra | Kerékpározás – Hunnia Csipkemúzeum – Egy mennyasszony stafírungja | 4000 Ft/fő |
„D” túra | Kerékpározás – és mind az 5 program egyben | 7000 Ft/fő |
A program indulási helyszíne az Itt-termek Fogadó (Terény, Arany János u. 80.) Itt szálunk „nyeregbe” és ide is térünk vissza.
Ugyanitt, falusi vendégasztal keretében étkezési lehetőséget is kínálunk, házias ételekkel, helyi frissítőkkel, kávéval és süteménnyel. Valamint hazavihető helyi termékek vásárlására van lehetőség.
A túrára egyszerre maximum 15 főt fogadunk, de csak 8 főnek tudunk elektromos kerékpárt biztosítani.
Előnyeink:
- Balassagyarmattól mindössze 22 km-re vagyunk, volán busszal 35-45 perc alatt elérhető Terény.
- A túra résztvevőket meglepetés csomag várja.
- Az Itt-termek Fogadó, a saját megtermelt alapanyagaiból igyekszik az étlapját kialakítani.
- Gépkocsival érkezőket, a fogadó saját parkolójába várjuk.
- Csodálatos a természeti környezet, lankás a táj, erdők, mezők vesznek körül.
- Terény 300 lelkes, nyugodt, csendes falu, szlovák kisebbséggel.
- 105 db hagyományos, palóc kontyos parasztház áll még, melyek a 100-150 évvel ezelőtti vályog építési módot őrzik.
Mindenkit nagy szeretettel várunk!
Programszervező: a Fay-inn Családból, Judit
Telefon: 06-20/2429026
E-mail: info@fay-inn.hu