Szécsény látnivalói

2023. 02. 07. | Nógrád megye látnivalói, Túrázás, kikapcsolódás

A Nógrád megyei Szécsény városának egyik legfontosabb történelmi eseménye, a Rákóczi szabadságharc idején, 1705-ben, itt megtartott országgyűlés. Az országgyűlés emlékműve és II. Rákóczi Ferenc mellszobra, egymás közelében, a városháza előtt látható.

A török időkben az Ipoly mentén végvárak húzódtak, így Szécsényben is állt egy vár, melynek maradványai még ma is láthatók.

Szécsény bár csak 6000 fős város, de fontos ferences rendi központ és számos látnivalóval rendelkezik. Bemutatom a legfontosabbakat.

Ferences templom és kolostor

Az épületegyüttest 1332-ben pápai engedéllyel kezdte el Szécsényi Tamás erdélyi vajda adományaként építeni. A koldulórendi szokásoknak megfelelően a település délnyugati sarkában, közvetlenül a városfal mellé telepítették. A középkorban ez volt a város legmagasabban fekvő része.

Szécsényi Tamás a legjobb mestereket hozatta. Minderről tanúskodik a gótikus sekrestye, a föléje épített terem (Rákóczi terem) és a templom szentélye. A csillagboltozatos sekrestye mennyezete csodálatos látványt nyújt.

A ferences szellem és a rend virágzásának a kora a XIV. és XV. század. Ekkor a kolostorban iskolát nyitottak, nagy hangsúlyt fektettek a lelkigondozásra, a szegények istápolására, betegek ápolására. A kolostor lakói kódexmásolással és az akkori időkben szükséges iparral is foglalkoztak.

Károly Róbert és nagy Lajos uralkodásának időszaka a szécsényi kolostor aranykorát jelentette. 1452-ben Hunyadi János, majd 1461-ben Mátyás király is járt Szécsényben.

A török uralom alatt az épületet a többször elfoglalták. A törökök saját használatra átalakították, majd a templom és a kolostor leégett.

A történelem viharaiban a szerzeteseket sok csapás érte. Az épületegyüttes és város is többször tűz áldozatává vált. Ennek ellenére a rend, amikor csak engedték, tovább működött és szolgált.

Ma a szépen felújított templom és kolostor látható. Megtekintéséhez érdemes bejelentkezni, hiszen a rend aktív szolgálata sok feladattot lát el.

Ferde tűztorony, Szécsény nevezetes látnivalója

Szécsény belvárosában áll egy barokk 3 szintes tűztorony, mely a 18. században épült. Helyén először fa, majd kőből épült harangtorony állt.

A második világháborúban a toronytól 80 méterre bomba robbant. sokan ennek tulajdonítják, hogy az épület megdőlt. Sokkal valószínűbb azonban, hogy a talaj egy agyagrétegének lassú elcsúszása okozta az elferdülést.

A toronyban ma a tűzoltás történetét bemutató állandó kiállítás található.

A Forgách-kastély

A kastély egy középkori várkastély helyén épült, mely 1456-ban már állt. A mai kastélyt 1753-1763 táján építtette a Forgách család. Az épület a magyar vidéki barokk kastélyépítészet értékes emléke.

Már a középkori vár is a Forgách család birtokában volt. Forgách Zsigmondot 1602-ben nevezték ki a szécsényi vár kapitányává és ezzel ő lett a település földesura is. Az uradalom 1846-ig maradt a család kezén.

Utolsó tulajdonosa báró kisfaludi Lipthay Béla jelkéses összegért adta el a magyar államnak. Ma kiemelt műemlék, környezete régészeti védelem alatt áll. Parkja, melyet 1800-as években létesítettek, természetvédelmi terület.

Az épület múzeumként látogatható. Nógrád megye régészeti, történeti emlékeit mutatja be. A múzeum Kubinyi Ferenc nevét viseli, aki a 19. század neves politikusa, régésze és természettudósa volt.

Nosztalgia Múzeum

Szécsény egyik legújabb látnivalója kicsi, de annál érdekesebb. Hihetetlen mennyiségű tárgy van összegyűjtve a múlt századból. Igazi időutazás. Idősebbeknek a gyermekkort idézi, gyerekeknek játékos ismerkedés a múlttal.

A magánygyűjteményt, maga a tulajdonos mutatja be, biztatva a látogatót, hogy nyugodta vegye a kezébe a tárgyakat. Itt nem érvényesül a mindent a szemnek, semmit a kéznek az elve. Épp az ellenkezője igaz. Az interaktív kiállításban kipróbálható, akár az orgona, akár a gramofon is.

Gyerekekkel kifejezetten ajánlott hely. A tárlatvezetést egy kincskereső játék zárja!

A szószék XIII. századi asztalos munka. A szószéket felülről záró tetőzetre a Jó Pásztor szobra került, ahol Jézus vállán a bárányka feketére van színezve. Ez az ábrázolás talán az országban egyedülálló, jelezve, hogy a „feketék”, a bűnösök mi vagyunk.

 A templom jelenlegi orgonája 1908-ban készült Wegenstein Lipót és Fia temesvári műhelyében. A hangszert többször átépítették és felújították. Most barokkos hangzását, elektromos játszóasztalon szólaltatják meg.

Szécsényi vár délkeleti bástyája

Szépen felújított téglaépítmény, lőrésekkel. Felidézi a török kor végvári rendszerét. Kiállítást nem mutat be, szabadon látogatható.

Tömlöcbástya és szabadulószoba.

Az egykori vár másik műemlék bástyája a kapuval együtt a várnegyed egyik bejárata. A játékra érdemes bejelentkezni, mert kiváló élményben és kedves fogadtatásban lesz részük. Többet nem is árulhatók el róla, már csak annyit, hogy 3 nehézségi fok közül lehet választani így érdemes később újra visszatérni.

Szécsény körút és kilátó

A Szécsény körút érinti a város főbb látnivalóit és a környék nevezetességeit. Köztök a Katalin-határhidat, a Robinson szigeteket, a Benczúr- kastélyt.

Autóval könnyen megközelíthető a város közelében lévő kilátó. Szép időben, különösen délelőtt csodálatos a látvány. Szécsény városától a Magas Tátráig tekinthetünk, megpillantva a Salgói és a Hollókői várakat.

Összegzés

Szécsény látnivalói ugyan számszakilag nem sok, de történelmi jelentőségük annál nagyobb. Különleges és ritka kincsekre lel itt a látogató. Érdemes rászánni az időt és elidőzni ezen a határmenti településen.

A Szécsény Turistakörút 24 km hosszú, érdemes lehet kerékpárral bejárni. Kerékpárbérlési lehetőség Terényben, a Fay-inn Családnál van, ahol szállást és falusi vendégasztal szolgáltatást is kap az érkező.