Nógrád megye 5 legismertebb kilátója

 

Ebben a cikkben bemutatjuk Nógrád megye 5 legismertebb kilátóját. Felkeresésük egytől egyik kiváló kiránduló célpont, legyen akár a Börzsönyben, a Cserhátban vagy a Mátra alján. Ugyanakkor gyönyörködhetünk a csodálatos nógrádi táj lankáiban, valamint az azokat körülvevő magashegyekben és alföldi síkságban.

Következzen a lista Nyugatról Keletre haladva.

  1. Várhegy-kilátó, Szokolya
  2. Prónay-kilátó, Alsópetény
  3. Kéz-kilátó, Felsőtold
  4. Tepke-kilátó, Felsőtold
  5. Vörös-kő kilátó, Mátraszentlászló

 

1.      Nógrád megye nyugati kilátója a Várhegyen

 

Bemutatás

A Várhegy-kilátó a Börzsöny egyik legszebb részén, a 350 méter magas Vár-hegyen áll. A 20 méter magas tornyot 2020-ban emelték. A háromszög alapú, faszerkezetes kilátó három emelettel várja a látogatókat. Az első két emeleten padokat helyeztek el a megpihenni vágyóknak a harmadik emelet pedig elképesztően szép körpanorámát ígér.

Panoráma

Vegyük sorba mit láthatunk a legfelső emeletről. A Sas-hegy, a Só-hegy, a Kő-hegy, a Kopasz-hegy, a Nagy-Inóc, a Nagy Hideg-hegy, a Csóványos és a Karancs pillantható fentről. A panoráma csodálatos, érdemes elidőzni.

Megközelítés

A kilátó három turistajelzésről – piros, zöld és sárga háromszög – is megközelíthető. Mindhárom út Királyrétről indul. A távolság kb. 1,5 km, a szintemelkedés pedig 90 m. Nagyjából fél órás sétával kényelmesen fel lehet érni. Terep babakocsival a sárga háromszög jelzésen érdemes elindulni.

Nyitva tar

Egész évben 0-24 óráig ingyenesen látogatható, de Királyréten fizetni kell a parkolásért.

 

2.      A Prónay-kilátó, Nógrád megye nemesi családjait idézi

 

Bemutatás

Az Alsópetény és Romhány határában álló Prónay-kilátó nevét, a kulturális és politikai szempontból is kiemelkedő, a térség fejlődésében fontos szerepet játszó Prónay családról kapta. A 26 méter magas kilátó 2017-ben épült, a Romhányi-hegy Kecske-kő nevezetű csúcsán. A négy teraszos, lucfenyőből épült kilátó tetejére 128 lépcsőfok vezet. A középén elhelyezett távcső segítségével a távolabbi pontokat is részletesen meg lehet figyelni. A kilátó pihenőszintjén a látogatók, a környező települések kulturális, történelmi és geológiai látnivalóiról olvashatnak.

Panoráma

Mind a túra, mind a lépcsőzés megéri a fáradtságot, ugyanis a látogatóknak teljes körpanorámában lehet részük. Északon a Selmeci-hegység, keleti irányban a Szanda vára és a Mátra vonulatai, dél felé a Gödöllői-dombság, a Naszály, a Pilis, a Visegrádi-hegység, nyugaton pedig a Börzsöny csodás látványa tárul a kirándulók szeme elé.

Megközelítés

A Prónay-kilátó csak gyalogosan közelíthető meg. Az út Alsópetény központjából a legrövidebb, innen 3,5 km-es túrával, alig több mint egy óra alatt érhető el. Először az országos kék jelzést, majd a Kecske-hegy közelében balra, a kék háromszöget érdemes követni. Romhányból, a kék, majd a kék háromszög jelzést figyelve, kb 5 km megtétele után, másfél óra alatt juthatunk el kilátóhoz. Ezen az útvonalon sokkal egyenletesebb az emelkedés, csak az út kisebb része meredek.

Nyitva tartás

Egész évben ingyen látogatható.

 

3.      A legaktraktívabb Nógrád megyei kilátó, a Kéz-kilátó

 

Bemutatás

A 2020-ban átadott kilátót Isten tenyerének is nevezik. Az aprólékosan kidolgozott építmény egy nyitott tenyér, melyre a csukló irányából, 4-5 lépcsőfokon lehet fellépni, majd a hüvelykujj meg is mászható. A fából készült remekmű alkotója Csíkszentmihályi Benjamin. A kilátópont tökéletes pihenőként szolgál az Országos Kéktúra, ezen szakaszán kirándulóknak.

Panoráma

De megéri a fáradtságot, hiszen festői szépségű, vadregényes táj és csodás panoráma fogad minket, ameddig a szem ellát.

Megközelítés

Hivatalosan Felsőtoldhoz tartozik, de mindkét településről megközelíthető egy viszonylag könnyű és látványos útvonalon a kék jelzést követve. Felsőtoldról, a Széchenyi utca 29 szám alatt elterülő földes parkolóból indulva, ez az egyedülálló Nógrád megyei kilátó gyalogosan nagyjából 30 perc alatt közelíthető meg. A kék jelzést követve, mintegy 2,55 km hosszú túrára számítsunk. Mivel helyenként jelentős emelkedők vezetnek felfelé, kisgyermekkel tovább tart majd az utunk.

Hollókő felől indulva parkoljunk le a Küszöb információs irodánál. Az iroda közelében áll egy „vár” feliratú tábla, ami egy széles, murvás utat jelöl. Ezen az úton a vártúra tanösvény tájékoztató táblái is olvashatóak. Innen elindulva, kb. 5 perc séta után egy Y elágazáshoz érünk. Itt balra haladjunk tovább, hiszen jobbra a Hollókői várhoz jutnánk. Kövessük a kék jelzést, ami felvezet a Szár-hegy gerincére. Az út során elhaladunk egy lekerített terület mellett, ami a vízműveké. Az útvonal nem hosszú, viszont néhol meredekebb szakaszokkal tarkított, így babakocsival nem ajánlott nekivágni.

Nyitva tartás

Egész évben ingyen látogatható.

 

4.      A legcsodálatosabb panorámájú Nógrád megyei kilátó a Tepke

 

Bemutatás

A Cserhát e keleti gerince a Purga 575 méter magas kiszögellésében tetőzik. A kilátót azonban a Tepke 567 méter magas csúcsán állították fel, mintegy megemelve azt 22,4 méterrel. A Csúcs és így a kilátó is a egy régi Árpád kori falról Tepkáról kapta a nevét. A 60-as évek óta torony acélszerkezetű torony várja a kirándulókat.
Panoráma

Bizton állítható a környék legpompásabb körpanorámájában gyönyörködhetünk a Tepkéről. A Visegrádi-hegységtől a Bükkig, az alföldi szántóktól a Tátra csúcsáig szemlélhetjük a tájat, amit folyók, várak, tornyok és csúcsok tarkítanak.

Megközelítés

A kilátó az Országos Kéktúra útvonalán helyezkedik el, Garáb közelében, jól jelölt útvonalon.

Nyitva tartás

Egész évben szabadon látogatható, ugyanakkor viharok, villámlás idején a torony acélszerkezete miatt tilos felmenni rá!

 

5.      Vörös-kő kilátó, a Nógrád megyei kilátók keleti gyöngyszeme

 

Bemutatás

A 781 méter magas Vörös-kő kilátóhoz számos túraútvonal vezet fel, ahonnan csodálatos panoráma nyílik a Mátrától északra elterülő, dombokban és hegyekben gazdag tájra. A kilátó tetejére egy acélszerkezetű csigalépcsősor vezet fel.

Panoráma

A Mátraszentlászló és Mátraszentistván határában kiemelkedő csúcsról, a Nyugat-Mátrán lévő településekre, Galyatető tornyaira és a környező vidékre van kilátás. Feltűnik még a Karancs és a Medves is, keletre pedig a Bükk-fennsík látható. Tiszta időben számos szlovákiai hegység, köztük az Alacsony- és Magas Tátra is szembetűnő látvány.

Megközelítés

A kelet-nógrádi kilátó, Mátraszentlászló Bejárat úti buszmegállótól a sárga jelzés mentén, pár perc sétával elérhető.

Nyitva tartás

Egész évben ingyen látogatható.

Összegzés

Nógrád megyének számtalan kilátója van, amikből most csak a legfontosabbakat emeltük ki. Felkeresésük kihagyhatatlan kirándulási célpont, ha Palócföld az úti cél.  Vannak nehezebben megközelíthető, szerényebb vagy rejtőzködőbb magaslati pontok is. Ezeket a Nógrád megye 10 eldugodt kilátója című írásunkban mutatjuk be.

A Fay-inn vendégházaktól Nógrád megyében, a szálláskínálaton túl, a programszervezésben is segítséget nyújtanak.