Miből lett a „cserebogár”, vagy vendégházunk története

2019. jan. 3. | Rólunk

A január számomra a nagytakarítás vagy inkább a nagy selejtezések időszaka. Ilyenkor van időm átnézni a felhalmozódott számlák, iratok, dokumentációk, levelek, folyóiratok kupacait és tűzre ítélni a felesleget, hogy otthonunk fűtésével megtegyék utolsó szolgálatukat.

Döbbenetes fotók kerültek elém, egy régi építési engedélyről. A vendégházunk képei megismerkedésünk pillanatában. Majdnem azt írtam, hogy eredeti képei, de bizony ezek a képek az épület születésének 140. évfordulóján készültek.

A tisztaszobában, vagy ahogy nálunk Nógrádban nevezik az első házban, egy mennyezeti tölgygerenda bevésése szerint  az épület 1862-ben épült. Mi 140 évvel később 2002-ben találkoztunk vele.

A falu központjában, egy kis „ulicskán” (keskeny utcácska amúgy tótosan)elindulva találtunk rá, az orgona, szőlő, borostyán és komló szoros ölelésében csipkerózsika álmát alvó házra. Az jól látszódott rajta, hogy az elmúlt évszázadban az időjárás alakította a legerősebben. Magányosságában, összetörtségében, itt-ott fellelhető régi szépségében is– szerethető volt.

Hát mi beleszerettünk. Minden műemléket megmenteni vágyó szívünk és építész szemünk, látni vélte, hogy jobb sorsra érdemes. Nagy álmot álmodtunk és terveket szőttünk, hogy szálláshellyé alakítsuk át. Az eredeti épületből nem maradt más csak az első ház, az alatta lévő pince és a teteje, valamint a második szoba oldalfalai az ablakokkal.

Felújítottuk, kibővítettük, tetőterét is kihasználva három apartmant alakítottunk ki benne. 2005 óta, az ősi lugas szőlő mögül mosolyogva várja vendégeit.

Terényben minden háznak neve van: Betyár-ház, Kopplányi-ház, Haluska-ház. Az első vendégeink a falubeliektől érdeklődtek, merre találják az Arany János utca 52-es számot. A nénik, bácsik visszakérdeztek: az Árdai-házat? Hát így lett nevünk is.

Kedves vándor, amikor betérsz hozzánk, az Árdai vendégház úgy ölel körül, mint kis unokáját váró nagyanyó karjai. Illatos növények, ropogós ágynemű, ínycsiklandozó házi koszt vár.

Élvezd hát vendégszeretetünket!