Terénybe költözésünk története

Aztán újra beszívott a hétköznapi rutin és teltek a hónapok. Sok idő telt el mire kirándulást tettünk a Cserhátba. Felmentünk a várhegyre, bejártuk Szandát és Szandaváralját és elhatároztuk, hogy házat veszünk itt. Terényről még mindig azt sem tudtuk, hogy létezik. Kinéztünk egy szép kis parasztházat, de sajnálatunkra nem volt eladó. Azért otthagytuk a nevünket, telefonszámunkat, hogyha mégis meggondolnák magukat, hívjanak fel.

Másfél év múlva csöngött a telefon. Ha még mindig érdekel minket a ház, eladják. Időpontot egyeztettünk, újra autóba ültünk és mentünk is Szandára. A hely továbbra is tetszett nekünk, de ahogy beléptünk, vettük csak észre, hogy a ház fekvése nagyon rossz tájolású, és egész évben, egyetlen ablakon sem süt be a nap. Ezen annyira elszomorodtunk, hogy lemondtunk a vásárláról és indultunk is ki a portáról. A nap még magasan fent járt, nem kellett sietnünk sehová. A férjem azt mondta:

–         Ne menjünk még haza. A szomszéd faluban van egy tó. Nézzük meg!

Így mentünk át Terénybe. A nevével a falutáblán találkoztunk először. Szandáról egy 13 fokos lejtőn gurultunk be a faluba és azzal a lendülettel, majdnem ki is gurultunk a másik végén. De ekkor megpillantottuk jobbra a szőlősori parasztházakat, amik, mint a kaláris gyöngyei, ragyogó rendben sorakoztak egymás mellett. Építész szemeinket örömmel legeltettük – satufék, visszakanyarodás – és már mentük is hogy közelebbről láthassuk őket.

Az utca elején egy érdekes építményt találtunk, egy bárka formájú haranglábat, mellette az Istálló Galériát. Ide mentünk be érdeklődni. Találkoztunk Nellivel és tőle tudakoltuk vannak-e eladó házak a soron. Tudott is egyet, éppen az apósáét és gyalog indultunk tovább, hogy megmutassa nekünk. Ahogy sétáltunk végig az utcán, ismerkedtünk, beszélgettünk, a falusi kutyák, mint a jól nevelt házőrzők csaholva ugatták az idegeneket. A most következő epizódot, későbbi elmesélésből tudtuk meg.

A kutyaugatás nem áll meg az utca szélén, hanem messzire viszi a szél a hangot. Annál is inkább, mert ahol sétáltunk az egy széles völgy egyik oldala volt a szőlőheggyel, és a patak túloldalán is dombocska emelkedett, ami még visszhangozta is az innen elindított hangokat. Elég az hozzá, hogy a falu túloldalán Pali bácsi meghallotta a szokatlanul heves kutyaugatást és kinézett az ablakon, hogy kik járkálnak a Szőlősoron. Meglátta a „mennyecskéjét” idegenekkel a ház felé gyalogolni és mire odaértünk ő is megérkezett a kulcsokkal a kerékpárján.

Megerősítette, hogy eladó a ház, nagyon szerette, itt nőtt fel és az ő gyerekkorában nagy élet volt a soron. Sok gyerkőc lakott itt, együtt játszottak, rengeteg élmény fűzi a helyhez. Megmutatta a házat. Gerendás famennyezet, döngölt padlójú tisztaszoba, szabadkéményes konyha. Bejártuk a házat a padlástól, a hegybe vájt pincéig. Nagyon megtetszett. Pali bácsi felvitt minket a hegyre is, megmutatni a telek végét, ami egészen az erdő széléig húzódik. A magasból gyönyörű látvány nyílt a falura, a környékre, szemben a Szanda-várra. Csak álltunk fent és beszélgettünk, révedezve bámúltunk a nyugalomba. Körülbelül 10 perc elteltével, megmozdult valami. Valami megmozgatta a nyugalmat és megláttunk elmenni egy autót a főúton. 10 perc után ez volt az első esemény a faluban.

Ez a kirándulás 2002 januárjában vagy februárjában volt. A márciusi születésnapomon már kezet ráztunk az adásvételre. Sokat nem teketóriáztunk. Megkezdődött a felújítás, augusztusban beköltöztünk és a gyerekek szeptemberben, Terényben kezdték az iskolát.

A történetet még folytatom.