Verus néni és Hajnal, a tehén

Gedeon fiunk 1 éves volt, amikor Terénybe költöztünk. Ő az ötödik gyermekünk, így már jócskán megosztott figyelmet kapott. Elkerülhetetlen volt, hogy olykor segítséget kérjünk és dajkát szerezzünk mellé. Így találtunk Verus nénire.

Verus néni a terényi katolikus harangozó család akkori legidősebb tagja volt. Már az édesapjától kisgyermekként megtanulta a harangozás mesterségét. Mikorra mi már szorosabb kapcsolatba kerültünk, akkora ő már 70 év felett járt, így a harangozás napi feladatát a lánya végezte. Ő és az unokája a besegítők, szükség esetén a helyettesítők voltak.

A harangozás igen felelősségteljes munka. Mivel a terényi katolikus templomban a mai napig kézzel húzzák a harangokat, ezért percre pontosan kell kongatni a déli haragszóra, majd az esti takarodóra. A misére hívás időpontját sem szabad elfelejteni és még számos feladata van a harangozónak.

Verus néniék otthonában mindig nagyon sok ember megfordult. Hol temetést jelentettek be, hol egy keresztelőt, házasságkötést. Hol évfordulós harangozást kértek egy-egy szerettükért az emberek. Ám volt aki, napi rendszerességgel megjelent hol este, hol reggel, ugyanis Verus néniéknek volt egy Hajnal nevű tehene. Hajnal, és még a faluban 2 társa, látta el a lakókat friss tejjel.

Mi is gyakran jártunk a portájukon. Egyrészt a családunk tejszükségletét innen láttuk el, másrészt Verus néni mindig örömmel fogadta Gedeont, harmadrész ha bármi információra volt szükségünk a falu életével vagy a falusi munkákkal, szokásokkal kapcsolatban, hozzájuk fordultunk. Gedeon, mint legkisebb gyermek mindig velem volt, és Verus néninél mindig akadt egy darab sütemény a számára, de ha mégsem, hát már szelte is a kenyeret, hogy finom házizsírral megkenve, Gidát megkínálhassa.

Szerettünk oda járni. Verus néni nem végzett sok iskolát, de nagy élettapasztalttal rendelkezett a paraszti világból, amiről nekem fogalmam sem volt. Szeretett mesélni, én pedig rengeteg kérdéssel kerestem fel. Sokat beszélgettünk és többször ajánlkozott, hogy szívesen vigyáz Gedeonra.

Nagyon szerettük a házi tejet és családunknak nagy fogyasztása volt akkoriban. Egyszer azonban bejelentették Verus néniék, hogy Hajnalt eladják, vagy levágják, mert már nem bírják a sok munkát, a rengeteg kaszálást, takarmány és trágyahordást, fejést. Ez a hír nagyon elszomorított.

Gondolkodtam mit lehetne tenni. Mondtam Verus néniéknek, hogy szívesen megvennénk a tehenet, de nincs hol tartanunk. Felajánlották, hogy maradhat Hajnal ott, ahol van, úgysem fogják mársa használni az istállót. Ez egy nagyszerű megoldás volt. Kifizettük Hajnal árát és attól fogva, minden nap reggel és este elmentem az istállóba, Hajnalt megetetni, megitatni, kitrágyázni és megfejni. A tej szétosztását is tovább vállalták Verus néniék, így a vásárlóknak sem kellet új rendet megszokniuk. A csodálatos ebben a vállalkozásban az volt, hogy Verus néni egyetlen fejést sem hagyott volna ki. Mindig ott volt velem. A körülbelül egy órás munka alatt, segített, amiben csak ereje engedte, de ami a legfontosabb, mesélt, én pedig ittam a szavait és tanultam. Nemcsak tehéntartásról, földművelésről, hanem a paraszti élet minden területéről, olyanokról is, amikről könyvek nem számolnak be. Olykor még a mezei munkákra is elkísért és szavaival tanított, kaszálni, szénát rakni, petrencét hordani. Életemnek ez egy csodálatos időszaka volt. Nagy megtiszteltetés egy parasztasszonytól tanulni. A falusiak nem könnyen nyílnak meg, főleg nem idegeneknek, de én úgy érzem, ha kimondatlanul is, de „rokonyok” lettünk.

Verus néninek, mint hívő, keresztény templomszolgának, a legnagyobb megtiszteltetés pedig az volt, amikor a Váci Egyházmegyén keresztül, levelet kapott a Vatikánból, melyben XVI. Benedek pápa megköszöni sokéves, hű szolgálatát és köszönti születésnapja alkalmából. Ez 2002-ben történt Verus néni születésének 90. évfordulóján.